iv

Tekints ki!

Hírlevél-feliratkozás

Alapítvány

A Hajnalcsillag Közösségi Ház Alapítványt négy magánszemély alapította 2002. december 20-án. Az alapítvány típusa: nyílt magánalapítvány. Az alapítvány közhasznú. Az Alapítvány létrehozásának a célja az volt, hogy – a gyülekezet küldetésével és szolgálatával összhangban – egyre szélesedő területen építsük a kapcsolatot környezetünkkel, keresve a segítés, bátorítás és Istenre mutatás lehetőségét.

Az alapítvány célja, működése

Célunk a keresztyén szellemű nevelés, ismeretterjesztés támogatása, keresztyén szellemiségű programok, táborok, klubok, tanfolyamok, szakkörök szervezése, keresztyén szellemű oktatási tevékenység folytatása, keresztyén tanítás terjesztése. Az alapítvány célul tűzi ki a gyermek- és ifjúságvédelmet, családsegítést, továbbá a hátrányos helyzetű, veszélyben lévő fiatalok, gyermekek segítését, időskorúak felkarolását. Az alapítvány feladatkörébe tartozik Biblia, keresztyén témájú könyv, újság, zenei kiadványok kiadói-terjesztői tevékenysége is.

Az alapítvány a Magyarországi Baptista Egyház és a Győri Hajnalcsillag Baptista Gyülekezet szolgálatával összhangban tevékenykedik, illetve szolgálatukat erősíti, szélesíti.

A Hajnalcsillag Közösségi Ház Alapítvány székhelyéül szolgáló épületben a rendszerváltás előtt a Vörös Csillag Filmszínház működött. 1996 óta az épület a Magyarországi Baptista Egyház tulajdona.

Az épület nagyterme 230 m2, 200 férőhelyes. Nagy előtérrel, több kisteremmel és kiszolgáló helyiségekkel együtt az épület teljes hasznos alapterülete 840 m2, alkalmas kis és nagy rendezvények befogadására.

Az alapítvány a Baptista Gyülekezettel történt megállapodás értelmében, a közösségi házban szabadon rendez gyermek- és ifjúsági programokat, koncerteket, és működteti a keresztény könyvesboltot önkéntesek közreműködésével. Szociális és karitatív tevékenységét a Baptista Szeretetszolgálat Győri Irodájával együttműködve végzi. 

Az alapítvány kezelő és irányító szerve az 5 fős kuratórium. A cél szerinti tevékenységet lelkész, pedagógusok, művelődésszervező, alkalmi vagy rendszeres laikus segítő munkatársak, gyakorló szülők, műszaki, informatikai és gazdasági szakemberek segítik. Az alapítvány tevékenységében résztvevők önkéntesként végzik munkájukat.

Tevékenységünk fenntartásának anyagi forrását pályázatokkal igyekszünk biztosítani, illetve elfogadunk adományokat, önkéntes munkafelajánlásokat, és az SZJA 1%-át.

Főbb adatok:
A bírósági végzés nyilvántartási száma: PK.T.KH.51.379/2003 - 2003. február 7.
Adószám: 18973815-1-08
A hivatalos képviselő neve: Rékasi Győző, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Támogatás, 1%

Csak ennyi az 1%, de nekünk nagyon sokat jelent!

egysz

Hálásan köszönjük eddigi felajánlásukat, mellyel az alábbiak szerint segítették munkánkat:

2006. évi SZJA 1%-ának felajánlása az Alapítvány részére:     53.924.- Ft
2007. évi SZJA 1%-ának felajánlása az Alapítvány részére:     121.858.- Ft
2008. évi SZJA 1%-ának felajánlása az Alapítvány részére:     102.751.- Ft
2009. évi SZJA 1%-ának felajánlása az Alapítvány részére:     79.745.- Ft
2010. évi SZJA 1%-ának felajánlása az Alapítvány részére:     133.162.- Ft  

A kapott összegeket a Hajnalcsillag Közösségi Ház Alapítvány teljes egészében a cél szerinti tevékenységére fordította.  

Adószámunk:     18973815-1-08
Számlaszámunk:     58600300-11109983-00000000
(Duna Takarékszövetkezet, 9022 Győr, Árpád út 93.)

Ha munkánk alapján érdemesnek ítéli Alapítványunkat a további támogatásra, köszönjük!
Az adományról visszaigazolást küldünk, és a felhasználásáról tájékoztatjuk.

Közhasznúsági jelentés

A 2011. évi közhasznúsági jelentés letölthető:
pdfKözhasznúsági jelentés 281.28 KB

Főbb egyedi, vagy folyamatos programok

TeaHáz működésének támogatása
ProCrist Evangélizáció szervezése
Angol tábor szervezése
Ez az a Nap! – Győr
Pénz, siker – becsületes úton? – előadás
Nyári tábor Vinnyesándormajorban
Psalmus koncert
Mosdók korszerűsítésének támogatása
Keresztyén könnyűzenei konferencia
JézusHáz európai ifjúsági program
iroda és raktár felújítás, bővítés
Mozgáskorlátozottak rendezvényének támogatása – Bezerédj Kastély
Ifjúsági tábor Balatonszemesen
Keresztyén könnyűzenei koncertek
Ifjúsági konferencia szervezés támogatása
Gus Eyre koncert a Széchenyi Egyetemen
Prayz Gospel koncert.
Családi piknik – a Bezerédj Kastély parkjában
Committed Nemzetközi Continental Singers koncert
Konferencia nőknek – nőkről
Internet Centrum számítógép szoba létrehozása és működtetése
Számítógépes hálózat kiépítése a Házban
Multifunkcionális lézernyomtató beszerzése
Győri Könyvszalon – részvételünkkel
Projektor beszerzése
Bábszínház több általános iskolában
Magyar Continental Singers koncert
Számítógép és monitor beszerzése
Tematikus gyermektábor Balatonszemesen
Digitális zongora beszerzés támogatása
Continental Színház előadása
Tűzveszély – közreműködés az ifjúsági előadássorozat szervezésében
Behringer keverőpult beszerzés támogatása
Filmklub működésének támogatása
Számítástechnikai tanfolyam nyugdíjasoknak
Foltvarró szakkör
Dobfelszerelés beszerzése
Karitatív együttműködés a Baptista Szeretetszolgálat helyi szervezetével
Spirit and Soul koncert
Laptop beszerzése
Napközis angoltábor fiataloknak – amerikai önkéntes tanárokkal
Számítógép asztalok beszerzése az Internet Centrum részére
Vuity Tvrtko és Szenczy Sándor előadása
40 db szék beszerzése az emeleti kisterembe
Emeleti kistermek festés mázolása
Hajnalcsillag Keresztény Könyvesbolt működtetése
Rádióerősítő, DVD lejátszó és hangfalak beszerzése az emeleti kisterembe

fott1
                   Copyright 2012 - Hajnalcsillag Baptista Gyülekezet, Győr         *   site:gedeon